FacebookTwitterE-mailarrow-left

Dr. Béres-Deák Ügyvédi Iroda

Egy idén januárban ún. deviza-hiteles perben hozott ítélet margójára

2014. február 25. —  Dr. Béres-Deák Attila

A Fővárosi Törvényszék 2014. január hónpban meghozott első fokú ítéletében a következő megállapítást tette többek között:

A felek között kötött vételi jogot alapító szerződés érvénytelen.

Indoklásának lényege erre a megállapításra vonatkozóan a következő:

A vételi jog a Polgári Törvénykönyv rendelkezése szerint maximálisan 5 évre köthető ki. Az ettől eltérő megállapodás semmis. Az a tény, hogy a hitelező pénzintézet ezt egy újabb szerződéssel kívánja meghosszabbítani jogszabály megkerülésére irányul, tehát ez okból is semmis. A kereseti kérelmet ugyan nem ismerem, de vélhetőleg nem hivatkozott - az általam korábbi blog bejegyzéseimben is említett - azon semmisségi okra, miszerint a zálogjogi szabályok megkerülésére is irányult.

Többen intéztek hozzám kérdést, hogy aláírják-e a pénzintézetek szerződési ajánlatát a vételi jog újabb öt évre történő meghosszabbítására. Ebből a bírósági ítéletből is következik, hogy ne írják alá. Akik már aláírták, azok sem veszítik el a vételi joggal lekötött gépjárművet, ingatlant, mert a semmisségre ebben az esetben is lehet hivatkozni. Egy lényeges dolog van, hogy a gépjárművet ne adják át a jelentkező „behajtóknak”, pénzintézeti követelés kezelőknek. Akkor sem, ha rendőrségi feljelentéssel, büntetőeljárással fenyegetőznek. Egyrészt ez polgári jogi jogvita, itt nincs helye büntetőeljárásnak. Másrészt a rendőrség nem fog lépni semmit, mert tisztába van ezen behajtói érvek jogellenességével. Amennyiben erőszakkal, tilos önhatalommal viszik el a gépjárművet - sajnos sok ilyen ügy van -, azonnal tegyenek rendőrségi feljelentést.

További bejegyzések a témában

devizahitel, semmisség, vételi jog

Vissza a blogbejegyzésekhez